A cognac eredetvédett ital

Eredeti minőségű konyak

Ismerkedjen meg egy méltán híres itallal, ami évszázados múltra tekint vissza és Franciaországból származik! A szőlőpárlatból készült cognac (konyak) összetéveszthetetlen ízeinek köszönhetően, manapság is nagy népszerűségnek örvend.

A minőségi italok közé sorolható, hiszen hosszú időbe telik, ameddig eléri azt az állapotot, amikor már igazi cognac ízről beszélhetünk. A nevét arról a tartományról kapta, ahol először elkészítették. Eredetvédett italnak számít egész Európában, sőt, még az Amerikai Egyesült Államok teljes területén is.

Számos feltételnek kell megfelelnie, hogy méltón viselhesse a cognac elnevezést. A kétszeri lepárlása mindenképp rézüstben történik, amit követnie kell a kétéves érlelésnek és ez is kizárólag tölgyfa hordóban történhet. Sőt, még a szőlőfajták borai is meg vannak határozva, amiből készülhet.

Ennyi szabályozást követően biztosak lehetünk benne, hogy igazán prémium ital fog lecsúszni a torkunkon, aminek az aromája nem téveszthető össze semmivel. Kiemelkedően jó cognac fajtának számít a Martell, a Remy Marin, illetve Hennessy.