Miért van szükség redőnyökre és miért alakul ez így?

A redőnykészítés visszanyúlik a Római Birodalomig

Ingatlanjaink ablakait a mai szokások alapján valamilyen sötétítő függönnyel vagy reluxával, esetleg redőnnyel szoktuk átláthatatlanná tenni. Ezek által biztosíthatjuk a sötétséget a lakásban. Illetve a kíváncsiskodó szemek elől így rejthetjük el a magánéletünket, és védekezhetünk egy esetleges betörés ellen. Hogyan védték régen a fénytől és a kíváncsiskodóktól az emberek magukat? Akár milyen hihetetlen, de a redőnykészítés visszanyúlik a Római Birodalomig. A rómaiak számos hadjáratot folytattak Európa és Ázsia szerte, így tettek szert ismeretekre a kezdeti árnyékolástechnikában.

Rácsos ablakokat tanulmányoztak, amelyek meggátolták a kívülről történő belátást az ott lakók otthonaiba. Érdekesség, hogy a rómaiak is ismerték a zsalut annak idején, amit inkább zárként használtak, mintsem árnyékolásra vagy sötétítésre. A reluxa megjelenése egészen a XIX. század elejére tehető, amely kezdetben fa deszkákból állt, egymás mellett láncon fellógatva.

Majd ebből alakult ki az állítható megoldás, amely már szabályozta a bejutó fény mennyiségét és irányát. Ha nem volt szükség rá, egyszerűen csak leszerelték és eltették. Ennek a módszernek a továbbfejlesztése révén fejlődött ki a mai redőny is, amely mára már oly sok ingatlan ablakán megtalálható. Tulajdonképpen a lakások meghatározó kelléke lett. Alig találni olyan ablakot, amelyen ne lenne redőny. A történelembe visszanyúlva, először fa redőnyök készültek a XIX. század közepe táján, majd a mai kor vívmányaként megjelentek a fejlettebb műanyag redőnyök.

Ezek még ma is a legelterjedtebb megoldások. Azonban már kapható az alumínium kivitel is, amely sokkal strapabíróbb és szebb is. A legfontosabb előnye azonban a kiváló hő – és hangszigetelő képesség. Egy ilyen szerkezet ellenáll a zord időjárási körülményeknek is, nem veri szét a jég és ellenáll az UV sugárzásnak, ellentétben a más anyagból készült társaitól. Mindemellett természetesen a műanyag kivitel is tökéletesen elvégzi a rászabott feladatokat, hiszen méltán népszerű és bevált megoldás háztartások millióiban.