A vetőburgonya termesztése figyelmet igényel

Vetőburgonya

Aki szeret a kertben dolgozni, annak fontos tudni, hogy a zöldségféléket melyik hónapban kell vetni, valamint ültetni. A vetőburgonya esetében nagyon egyszerű módon történik a folyamat. A talaj felszínétől mérve, 2-4 cm-nél nem szabad mélyebbre tenni, a korábban előkészített barázdákba. Gumóit mindenkép elő kell csiráztatni és csak akkor kell a talajba helyezni, ha a csírák elérik a 3 cm-t. Ezután a földdel be kell takarni és egy kis kupacot emelni a burgonya fölé.

Két-három hét elteltével, kibújnak az első hajtások, majd ha a szárak elérik a 20-25 cm nagyságot, a következő feladat a feltöltés. A vetőburgonya betakarítása június végére vagy július elejére tehető. Akkor tekinthető érettnek, ha a szár könnyen kihúzható a földből és a gumók leválnak róla. Mindig oda kell figyelni a termőföld kiválasztására, amit minden évben ősszel érdemes megtrágyázni. Tárolását tekintve, a hűvös helyet szereti, így a pince vagy a kamra megfelelő lesz erre a célra. Ezekre a részletekre mindenkép érdemes odafigyelni.