Hol tudom megtanulni az Aviva alapgyakorlatokat?

Ide kattints, ha többet szeretnél megtudni az Aviva alapgyakorlatokról

A legtöbb ember, ha valamilyen egészségügy problémával küzd, akkor hajlamos arra, hogy egyből gyógyszerek szedéséhez folyamodjon. Vannak azonban olyan gondok is, amelyeket mozgással, tornagyakorlatokkal is lehet orvosolni, illetve meg lehet előzni. Az Aviva módszer például kiválóan alkalmas sok nőgyógyászati, urológiai, hormonális betegség kezelésére. Ha ide kattintasz, akkor olyan tanfolyamra is jelentkezhetsz ahol nulláról indulhatsz.

Ezek az alkalmak 4 órásak szoktak lenni és a lényegük az, hogy a résztvevők megtanulják az egyes gyakorlatokat, amelyeket majd otthon is végezhetnek. Aki szeretné, természetesen részt vehet utána a gyakorló órákon, ahol közösségben lehet az elsajátított mozgásokat végezni. A tanfolyamok időpontjai előre megadottak, jelentkezni pedig a valtozasmuhely.hu oldalon lehet. Idekattintva magáról az Aviva módszerről és jótékony hatásairól is részletesebben lehet olvasni, illetve az órákon való részvételre vonatkozó tudnivalókat is meg lehet találni. Ezekre kell vinni tornázásra alkalmas ruhát, vizet, illetve ha szükséges valamilyen diéta vagy betegség miatt, némi harapnivalót is. Maga a tanfolyam 15000 Ft., amit két részletben lehet kifizetni, 4000 Ft az előleg, amit át kell utalni, a többit pedig majd a helyszínen. Kattints ide és megtudhatod a bankszámlaszámot is, amire utalni kell! Ezt fontos a regisztráció alkalmával megtenni, különben nem lesz érvényes a jelentkezés. Az órák általában hétvégén vannak, pénteken illetve szombaton, így könnyebb lehet a sok teendő mellett ide is elérkezni, mint a zsúfolt hétköznapok forgatagában.

Érdemes időt szakítani egy ilyen gyakorlatsor megtanulására, hiszen az alkalmazásának köszönhetően, sokkal könnyebb lesz az egészséget megőrizni, mintha csak különböző gyógyszereket szednénk. Természetesen az Aviva módszernek, a gyakorlatok mellett van az életmóddal kapcsolatos része is, amiről szintén részletesebb információkat tudhatsz meg, csak kattints ide! Ha szeretnéd, akár személyre szóló tanácsokat is kérhetsz az oktatótól.